No, ismét mozizni voltam….
A Becstelen brigantikra teljesen véletlenül került sor, hiszen nem terveztem, az előzetesek és a poszterek alapján nem is akartam (nagyon mást mutat mind a kettő, mint ami a filmben van), no meg benne szerepel Brad Pötts… izé, Pitt, akit enyhén szólva nem kedvelek. Szóval, bementem, megnéztem, és tetszett. Nagyon! Amikor megtudtam, hogy Quentin Tarantino rendezi, s hogy egyesek a Ponyvaregény c. remekműhöz hasonlítják, na akkor megemelkedtek az elvárásaim, s tisztelettel jelentem, hogy – még ha éppen csak egy picivel is, de – megfelelt nekik. A film fejezetekre van osztva, akárcsak a híres előd. Lassan kezdett, s kénytelen-kelletlen a Keresztapa c. másik csodás film jutott eszembe, amint a messziben motorral lassan érkező nácik megpillantására a francia család abbahagyja a munkát, s felkészül a „fogadásukra”. Ezután szépen-lassan beindul minden, ami Tarantino-t olyan híressé tette: a nagyszerű történet, a kisebb vérontások (nem háborús vérontások – kisstílű gengsztermódszerek), feketehumor, tökön lövések, s persze, hogy nincsenek jók vagy rosszak. Persze vannak amerikaiak meg zsidók a történetben, de mindegyik enyhén szólva egy köcsög – állatként viselkednek, szétverik a tisztek fejét baseballütővel, beképzeltek, kegyetlenek. A fő-náci karaktert jobban kedveltem a filmben, mint a fő-amcsit alakító Pitt-et, aki érdekes módon tökéletesen megfelelt a rá osztott önképű, egoista, már-már sztereotipan tipikus amerikai szerepének. A film közepe-háromnegyede táján lesz tejesen világos, hogy ez egy teljesen elképzelt WWII, de nem baj, Taratnito így jobban elengedhette a fantáziáját. Szóval, nagyszerű film; de vajon képes lesz-e akkora kultuszt teremteni, mint a Ponyvaregény? Ki vagyok én, hogy ítéljek, de szerintem „csak” Ponyvaregény 2-ként fogják emlegetni, ami jó, szórakoztató – de az első az igazi!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése