![](http://pplibraryreviews.files.wordpress.com/2008/04/deathnote-rules.jpg)
Mint már említettem, agami Light és L "küzdelmét" követhetjük nyomon; Light, aki iskolájának és talán az országnak is a legjelesebb tanulója, a halállista emberi birtokosa, aki undorodik a rothadt, bűnös világtól, s szent kötelességének hiszi, hogy a listával egy szebb, jobb, általa elképzelt világot teremtsen, ahol ő lesz majd az új világ istene. S ebben semmi sem állíthatja meg: sem erkölcs, sem barátok, sem a családja.
L is úgy gondolja, hogy a világ bűnös, de ő tiszteli az emberi életet, s nem ért egyet Light módszerével. A két figura egymásnak nem fedik fel valódi kilétüket.
Ami igazán érdekessé teszi ezt az animét az az, hogy nincs a hagyományos értelemben vett harc. Nem fogunk látni Yu Yu Hakusho-s vagy Dragon Ball-os csatákat. Ehelyett mentálisan fokozzák az izgalmat. Egy egész rész ment rá például arra, hogy Light kiszedje egy nőből a valódi nevét, de úgy, hogy az ne sejtsen semmit. Nem volt bunyó, kard, erőszak, csak beszéd, ész, és olyan csavarok, amikre nem is számítanánk (és ez az egész történetre igaz).
Gyakran fogunk látni benne vallásos tartalmú részeket (emlékezzetek Light céljára), s a gregorián zene csak fokozza a hangulatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése